TAVASZ


A fakó téli hónapok után az ember színekre vágyik, mozgásra, frissességre, vitaminokra, napsütésre, levegőre – megújulásra. Ezzel a színpárosítással, a rózsaszínt/magentát és a zöldet keverve mintha a kert költözne be a lakásba.
  

















Ez a színkombináció az egész lakásban, nagy felületen alkalmazva harsánynak és tolakodónak tűnhet, de fehérrel kombinálva kitűnő eszköz arra, hogy a szobába frissességet hozzunk, élettel töltsük fel a kissé megfáradt teret. (További képek itt.)


Az aura-somában ennek a színpárosításnak a 46-os számú üveg, a „Vándor” felel meg.


Ha valaki ezt az üveget választja, többek között azt tükrözheti, hogy az illető megújulásra vágyik, vagy lehetséges, hogy olyan helyzetben van, amiből tovább kellene menni. Rengeteg szeretettel kapcsolatos téma lehet jelen az életében. Jelentheti azt, hogy adjon teret egy új szerelemnek, de azt is, hogy szívének szüksége lehet a gyógyításra. Az üveg színeiben rejtve ott van a kék, ami az elengedés színe, de a békéé is.
Gyakran választják azok ezt az üveget, akik egy váláson, szerelmi válságon estek át, vagy életük új szakaszának kezdetén vannak.
Ahhoz, hogy az újrakezdés megtörténhessen, elengedésre van szükség, olyannak kellene lenni, mint a vándor, aki nem visz magával túl sok holmit, nem kötődik, ha eljön az idő, továbbáll.


A ZÖLD a természet, a megújulás, a szív energiája. Tavasz ,  a kikelet,  a növekedés színe.  Hozzá tartozik az egyensúly, a harmónia, a béke, a szabadság, a türelem, amikor teret adunk valaminek, hogy kibontakozhasson. A gyógyítást, az igazságot és a döntés is szimbolizálja.
 
A szivárvány utolsó színeként a lila a lezárást, befejezést tükrözi, de mielőtt ismét vörösbe menne át a folyamat, a kettő között megjelenik a MAGENTA, ami az új kezdetet jelöli, és a(z isteni) szeretet témái tartoznak hozzá.

A „Vándor” teret ad valami újnak, mutathatja, hogy mondjunk igent valamilyen új lehetőségnek, ne ragaszkodjunk olyan dolgokhoz, melyek már nem szolgálják fejlődésünket.  Nézzünk magunkba, figyeljünk érzéseinkre, mi az, amire a szívünk vágyik az adott lehetőségek közül, majd induljunk el azon az úton, ami mellett döntöttünk. Ebben a folyamatban találjuk meg az örömet az élet apró dolgait illetően, legyünk türelmesek magunkkal szemben, s így kezdjünk újra a szeretetért.


"A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?"
Wass Albert

 

"Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt."
"Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás."
Márai Sándor