"Az értékeket nem kitalálni vagy megalkotni kell, csupán felismerni."
Max Scheler

Az elmúlt napokban a borús fellegek és a szűnni alig akaró eső felidézett bennem egy régi emléket, ami egy távoli, de számomra annál mesésebb vidékhez kapcsolódik. E történet, pontosabban az abból fakadó érzés, gondolat Skócia nyugati partján, az Atlanti óceán közvetlen közelében álló Crear-hez kötődik.


Már egy korábbi angliai utazásom során szembesültem azzal, hogy az angolok szeretnek nevet adni házaiknak, itt a skótoknál sem volt ez másként. Crear nem a település neve, hanem magának az épületnek, amit már a kocsifelhajtó melletti kis kőhalmon is jeleztek.
Valójában ez egy alkotó művésztelep- féleség (ahogy már a neve is jelzi: crear=alkotás, létrehozni), ahová különféle alkotó- és előadóművészeti ágakban működő emberek, írók, költők, zenészek stb. jönnek feltöltődni, inspirálódni, alkotni vagy előadni, bemutatni műveiket.


Ami nagyon nagy hatással volt rám, az a természetesség, ahogyan a lenyűgöző tájba beolvadva, abból finoman lekerítve kialakították ezt a harmonikus, békés és egyszerű, nem hivalkodó teret.
Az első dolog, ami rögtön szembetűnt, az anyaghasználat, ami a közeli erdőkből felhasznált fától az óceán partjáról felhozott köveken át a táj elmaradhatatlan részeként megjelenő birka gyapjújáig terjedt, s ezek mértéktartó felhasználásával egy rendkívül hívogató és családias hangulatban nyilvánultak meg.


Annak ellenére, hogy éppen teljesen „lakatlan” volt a ház, mégis azt éreztem, hogy az étkezőben a hosszú asztalnál közösen elfogyasztott vacsora után a nappaliban milyen inspiráló lehet pokrócba burkolózva borozgatni és filozofálgatni, eszmét cserélni a kandalló tüze mellett. Maga az „együtt” szó, ami felötlött bennem, s ami jelen volt a térben, a bútorok elrendezésében, az anyaghasználatban, ami nem csak az alkotásra vagy az együtt levésre értendő, de úgy éreztem, a természettel is együtt él ez az egész ház, s ha éppen lakják, akkor a közösség is.


A „természet” és a „közösség”, az „együtt” szavak mellett az „érték” és a „minőség” fogalma kezdett foglalkoztatni a napokban, amik előcsalogatták ezt a régi, de meghatározó életérzést belőlem, s amik kapcsán újra és újra feltört bennem Crear és a skót vidék emléke. Otthonosság-közelség, összehozni az embereket a világ különféle részeiről s közösen létrehozni valami értéket. Ezt tükrözte számomra ez a hely.


 A régi korokban, amikor talán egyszerűbb és lassúbb volt az élet, az ember fából vagy kőből, téglából épített házat, fapadlót rakott a lába alá, nádat a feje fölé, természetes anyagokba öltözködött, a nappal kelt és feküdt, a természettel élt, mi számított értéknek? Szebben beszéltek, jobban odafigyeltek egymásra az emberek? Ma betonnal és műanyaggal vesszük körbe magunkat, a természetet talán kirándulások alkalmával „meglátogatjuk”, rohanunk, hadarunk, informálódunk, hogy le ne maradjunk, de vajon figyelünk-e a másikra, azokra a dolgokra, amelyekhez természetükből adódóan le kell lassulnunk, olvasunk-e verset, beszélgetünk-e úgy igazán, érdekel-e a másik, hogy mi fontos neki? Van-e erre igényünk a mindennapi életünk részeként?
Hiszek abban, hogy ezek a dolgok összefüggnek, s a láthatatlan belső értékek megvalósulhatnak általunk, láthatóvá válnak a környezetünkben még akkor is, ha nem a skót partvidéken áll a házunk, még akkor is, ha épp „csak” egy kis lakásunk van valahol a belvárosban.


"Nem tudom, mikor döbbentem rá, hogy nem kell elfogadnom azt az alacsony értékrendszert, amelyet mindenfelől próbáltak belém sulykolni. Kioltják fantáziánkat, hogy aztán ők irányíthassák képzeletünket. Elsorvad bennünk mindaz, ami emberi s már csak anyagi értékekkel tudjuk túlüvölteni a bennünk ordító ürességet.” 
Vavyan Fable



"A természet varázsát ontja bőven. 
 A fűben, a virágban és a kőben. 
 Ó nincs a földön oly silány anyag,
 Mely így vagy úgy ne szolgálná javad."