Tértisztítás


Tértisztítás


A hagyomány szerint évente egyszer, Vízkeresztkor megszentelték a házakat. Ilyenkor körbejárták a lakást, és a szenteltvízzel meghintették a helyiségeket, áldást kérve a hajlékra és minden lakójára, hogy legyen benne egészség, tisztaság, erény, alázatosság, jóság, szelídség, költözzék ide velük együtt örökös boldogság, isteni áldás, derűs öröm, termékeny szeretet és tartós egészség. A házszentelés tulajdonképpen finom energetikai nagytakarítás, amit bármikor elvégezhetünk, s amelyhez az Aura-Soma szereit is remekül felhasználhatjuk. 
  

Az első tértisztítást és térszentelést a házba, lakásba való beköltözés előtt célszerű elvégezni. Ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, hogy miért élünk egy adott helyen, az életünk adott időszakában. Az a tér, amit az otthonunknak hívunk a falak által lehatárolva nem csak óvást, de támogatást is jelent számunkra. Hiszen mielőtt a világba kilépünk, dolgozni, tanulni megyünk, azok között a falak között töltődünk föl, és nem mindegy, milyen energiákkal. Ezért ennek a szertartásnak a lényege, hogy elgondolkodjunk, mik a céljaink és mit szeretnénk megvalósítani azokból, elérésükhöz milyen energiákra van szükségünk. Lényegében tudatosságot jelent az életünkkel kapcsolatban. A szertartás során az esetleges akadályok tisztítása és a számunkra harmonikus energiák a térbe való behívása a cél. Erre különféle eszközök léteznek: a színek, az illatok és a fények, melyekkel nem csak az öt érzékszervünkre, de a lelkünkre is hatunk. Így egységbe kerül a test, a lélek, a szellem.
A holisztikus megközelítés másik elve szerint, ami  körülöttünk van, az meghatároz minket, és ami bennünk van, azt sugározzuk kifelé, a világ felé is - a hozzánk betérő emberek, rokonaink, barátaink is az együtt töltött idő által részesülnek az otthonunk energiáiból. 

A Vízkereszt mellett szép hagyomány az is, ahogy a régi magyar otthonokban az ajtóra, kapura fölírták az áldást:

"Áldás a bejövőnek, béke a kimenőnek."


A Vízkeresztkor kért áldás részeként a családfő ezt mondta: 

"Hol hit, ott szeretet;
Hol szeretet, ott béke;
Hol béke, ott áldás;
Hol áldás, ott Isten;
Hol Isten, ott szükség nincsen!"
  

A bejárati ajtó mellett, az előszobában a házi áldás szövege pedig ez is lehet:
    
"Símuljon előzékenyen lábad alá az út,

Támogassa meg a szél a hátad,

Arcodat fürössze fényében s melegében a nap,

Bő eső itassa szomjas földjeid.

Amíg újból nem látjuk egymást te meg én,

Isten tartson meg óvó tenyerén!"